Itt jár most: nyitólap » Hírek

Európa legrangosabb startup-díját nyerte el a Prezi

Európa legrangosabb startup-díjának, a The Europas Awardsnak az egyik kategóriáját – a legjobb alapítóknak járót – nyerte el kedd este Londonban a Prezi magyar szoftverfejlesztő cég – közölte a cég PR-menedzsere.

A londoni zsűri a döntőbe jutott hat startup közül választotta ki a nyertest. Indoklása szerint a magyar cég sikere egész Európában példaértékű. Árvai Péter alapítót szerda este fogadja David Cameron brit miniszterelnök – tette hozzá Faix Csaba.

“A díj egy újabb bizonyíték arra, hogy kitartással és sok munkával itthonról is lehet világsikert elérni” – jelentette ki Árvai Péter a díjátadó után. Mike Butcher, a zsűri elnöke pedig azt mondta: “az alapítók nemcsak bámulatos cégkultúrát építettek fel, de azt is megmutatták, hogyan lehet rövid idő alatt 40 millió felhasználót szerezni. Egész Európában ritkák az ilyen sikerek, amelyet mi szerettünk volna ezzel a díjjal is elismerni”.

Az idén ötödik éve átadott díjat eddig még egyszer sem nyerte el magyar startup.

forrás: http://www.uzletresz.hu/sikerek/20140611-europa-legrangosabb-startup-dijat-nyerte-el-a-prezi.html

Finomra hangoljuk vállalkozását!