Itt jár most: nyitólap » Hírek

TÉRKÉPRE TESZIK A MAGYAR STARTUPOKAT

A magyar startupok világa csak egy nagyra fújt nemzeti színű lufi, vagy van mögötte valós tevékenység is? Ezt a kérdést akarja megválaszolni a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) azzal a startup térképpel, amit az október 16-17-én megrendezésre kerülő Innotrends 2014 konferencián akarnak bemutatni.

Spaller Endre, a NIH elnöke elmondta, hogy eddig körülbelül 250 startupot azonosítottak: egyesek még csak rendezvényeken, versenyeken jelennek meg, de köztük vannak a gazdasági tevékenységet végző nagyok is.

A NIH abban bízik, hogy a térkép a hazánkba látogató külföldi befektetőknek is segít majd, akik szeretnék megismerni az innovációra épülő hazai vállalkozásokat. „Az a cél, hogy bemutassuk azokat a vállalatokat, amelyekre büszkék vagyunk, vagy akikre a későbbiekben még büszkék lehetünk” - mondta Spaller Endre. Időről időre azt is megvizsgálnák, hogy ezek a cégek mennyi munkahelyet teremtettek, mennyi volt az árbevételük, hogy számok is legyenek a startup szcénáról.

Bár a térképpel nem az innovatív vállalkozások földrajzi elhelyezkedését akarják bemutatni, az Innotrends kiállításnak kifejezett célja volt, hogy a Budapesten kívüli, más egyetemi városokban működő startupok is be tudjanak ott mutatkozni.

A konferencián lesz több mint 150 szekcióülés, és számos előadást hallhatnak a vállalkozók, például Pálinkás József innovációs kormánybiztostól, Juha Ruohonentől, aki a finn Startup Sauna társalapítója, de előadás tart többek közt Dr. Seung Mok Yoo, a Koreai Ipartechnológiai Intézet igazgatója és Pierre Roy, a francia Nemzeti Tudományos Kutatóközpont (CNRS) igazgatóhelyettese is.

Forrás: index

Finomra hangoljuk vállalkozását!